Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Camera Awesome tavaly a szakértői vélemények és ami fontosabb, a letöltési adatok terén is tarolt, most pedig a népszerű fotóalkalmazás Androidra is megérkezett,
Az első héten kétmillió letöltést, összességében pedig több mint 20 milliót ért el eddig az iPhone-felhasználók egyik kedvenc fotóalkalmazása, a Camera Awesome. Az app most megérkezett a Google Play-re, egyetlen rossz hírünk, hogy az iOS-es verzióval ellentétben nem ingyenes, 666 forintot kóstál. Az persze más kérdés, hogy ennyit bőven megérhet az app, ugyanis népszerűségét leginkább különleges funkciójának köszönheti, Az Awesomize ikonra kattintva a fotót több szempont alapján feljavítja, a színeken, a fényerőn, az élességen és még több fontos apróságon változtat, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy a csúszka segítségével szabályozzuk, hogy milyen drámai legyen a változás.
Ha mi szeretnénk eldönteni, hogy milyen szempontok alapján legyen feljavítva a kép, akkor eldönthetjük, minden eszköz kézre esik. Természetesen filtereket is biztosít az app, hogy különlegessé tegyük a fotókat. Ha az alkalmazáson keresztül készítünk képet, beállíthatjuk a fehéregyensúlyt, a stabilizátor is segítsünkre lehet, ahogy az időzítés és a panoráma kép készítésének lehetősége is. A képek és a videók (slow-motion is lehetséges) felbontását is beállíthatjuk, ha pedig elkészültünk velük, minden fontos közösségi oldalon megoszthatjuk őket.
Az alkalmazás a következő készülékekre tölthető le: Samsung Galaxy S III, S4, Galaxy Nexus, Note 2, Note 3, Nexus 4, Nexus 5, Nexus 7, Nexus 10, Sony Xperia Z, HTC One, Motorola Droid Razr, Motorola Moto X.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.