szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kano névre hallgató szettel minden korosztály megtanulhat kódolni és összelegózhatja saját számítógépét.

A Kano projekt ötletgazdái úgy látják: mindenkit minél előbb meg kell tanítani a digitális korszak alapvető tudnivalóira. Azaz például arra, hogy hogyan működik egy számítógép, és hogyan kell programozni – és ez egyáltalán nem csak azok számára hasznos, akik később programozással szeretnének foglalkozni.

Ez is lehet belőle

A digitális tudás terjesztésére készítették el – az oktatásra tervezett Raspberry PI platformot felhasználva – a Kano DIY szettet, amivel bárki saját kezűleg építhet számítógépet – olvasható a hg.hu cikkében. A készlettel emellett hangfalakat, játékokat (Pong, Snake), zenét, HD videót és hangokat is létre lehet hozni.

A kódolást tanító részhez egy saját vizuális programnyelvet alkottak meg: a Kano Blocks egy könnyen érthető számítógépes játékhoz hasonlít.

A Kickstarteren futó kampányból még 23 nap van hátra, de a tervezett 100 ezer dolláros cél egy hét alatt már közel hétszeresen túlteljesült. A Kano a tervek szerint jövő nyáron jelenik majd meg, 99 dolláros áron. Aki megteheti, az 199 dollárért is vásárolhat kitet, ebben az esetben nem csak magának vesz egyet, hanem a cég egy olyan kisgyerek számára is küld belőle, akinek családja nem tud ennyi pénzt kifizetni a felzárkóztatást segítő eszközért.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!