szerző:
hvg.hu

A Ryanair vezetője hatalmas újdonságként próbálta felvezetni a Google-partnerséget, de mint kiderült, csupán arról van szó, hogy a fapados légitársaság ezentúl a Google Flight Search repülőjegy-kereső szolgáltatásban is elérhetővé teszi árait.

Haladjanak tovább, nincs itt semmi látnivaló – ezzel a rendőrségi mondattal kommentálhatnánk leginkább a Google és a Ryanair megállapodását. Nem is a végeredménnyel van probléma, inkább a felvezetéssel. Az ír fapados légitársaságot vezető Michael O’Leary korábban úgy fogalmazott: a Google a Ryanairrel közösen azon dolgozik, hogy teljesen megreformálják annak módját, ahogy repülőjegyeket keresünk és vásárlunk.

©
Ahogy a nyilatkozatra reagáló Google-szóvivő szavaiból már sejteni lehetett, O’Leary nem is kicsit túldramatizálta a dolgot. A most érkezett hivatalos bejelentés szerint arról van szó, hogy mostantól a Ryanair 1600 útvonalára szóló árai is elérhetők, ha valaki minél kedvezőbb árú repülőjegyet keres a Google Flight Search szolgáltatással.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!