Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Továbbra is komoly potenciált lát a Google a moduláris mobilban, erre utal, hogy a Motorolát értékesítő vállalat megtartotta a mobilgyártó ezen dolgozó részlegét.
Advanced Technology and Projects, azaz fejlett technológia és projektek – így hívják a Motorola azon részlegét, ami az általunk is nagy örömmel fogadott, összelegózható részekből álló, moduláris készüléken dolgozik. A Verge beszámolója szerint a Motorolát váratlanul eladó Google úgy döntött, ezt a divíziót megtartja.
A Google magyar idő szerint szerda éjszaka mindenkit meglepve bejelentette, hogy 2,91 milliárd dollárért eladta a két éve 12,5 milliárdért felvásárolt Motorola mobilgyártót.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.