Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Saját, személyre szabott filmszínházunk lehet, igaz a „jegyár” meglehetősen húzós: 500 dollár.
Az első pillanatban egy fejhallgatónak tűnik (és tényleg, az egyik funkciója valóban az), azonban ha a szemünk elé húzzuk e megfelelő részt, megtörténik a csoda. Mindezt a kickstarter program keretében készülő VR (virtual reality, azaz virtuális valóság) headset, a Glyph teszi lehetővé.
A Glyph pánt részét egyszerűen a szemünk elé kell húzni, és ettől kezdve már nézhetjük is a filmeket, tévéműsorkat, videojátékokat és mindazt, ami a HDMI kábelen keresztül érkezik.
Az úgynevezett VRD (Virtual Retinal Display) technológia tulajdonképpen leutánozza, ahogyan a fény a szemünkbe érkezik, közvetlenül a szem retinájára vetíti a képeket kétmillió mikrotükröcskét használva.
A projekt (anyagi) támogatói már a jövő hónapban kézhez kaphatnak egy béta verziót a különleges fejrevalóból. S hogy szép számmal vannak, vagy legalábbis szívesen áldoznak e célra, azt jól jelzi, hogy ugyan a pénzgyűjtési időszakból még több mint két hét hátra van, de máris összegyűlt a célösszeg közel négyszerese. Az eszköz ára, a mostani tervek szerint, 500 dollár lenne.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.