„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Azt gondolja, hogy valamelyik iPhone-ból vagy Galaxy modellből adtak el a legtöbbet a világon? Óriásit téved.
Valószínűleg csak kevesen gondolnák, hogy a több mint 250 millió eladott darabszámmal egy Nokia-készülék, méghozzá a Nokia 1100-asé a világ legkelendőbb telefonja cím, sőt a legkeresettebb elektronikus szerkezet is egyben.
A népszerűség magyarázata kétségtelenül a telefon remek ár-érték aránya, illetve az, hogy viszonylag elfogadható összegért, hűségnyilatkozat nélkül lehetett hozzáférni.
Emlékeznek még? A Nokia 1100-asnak 96 x 65 pixeles monokróm kijelzője volt, amelyen 4 sornyi szöveg fért el. Nem volt benne böngésző vagy kamera, nem lehetett netezni vele, „csupán” telefonálásra és sms-küldésre volt alkalmas.
Azóta persze már vannak okostelefonok is, amelyek közül jelenleg az iPhone 5 a legnépszerűbb, nagyjából 100 millió eladott példánnyal, és egy folyamatosan növő számról van szó. Nem valószínű azonban, hogy eléri a Nokia 250 millióját, hiszen folyamatosan érkeznek az újabb modellek. A második hely (az okostelefonok között), kb. 65 millió eladott darabbal a Galaxy SIII-é.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Egyelőre nincs új időpont.