6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Anonimitása miatt bármilyen véleményt nyugodtan meg lehet osztani ezen a mobilos közösségi oldalon. Most már nem csak az Egyesült Államokban használható, hanem az egész világon, ráadásul az ingyenes alkalmazás androidos változata is megjelent.
Előfordul, hogy az ismerőseink körében legszívesebben szétkürtölnénk véleményünket anélkül, hogy bárki is tudná kitől származik a mondandó, vagy hogy név nélkül vitatkozhassunk barátaink felvetéseiről, például a poltikával vagy más kényesebb témával kapcsolatban. Erre már mobilos közösségi oldalt is alapoztak, a kezdetben csak az Egyesült Államokban használható Secretet korábban be is mutattuk, de azóta változott a helyzet: most már a világon bárki megoszthatja vele a véleményét. Az ingyenesen letölthető app eddig csak iPhone-ra és iPadre volt letölthető, de most már az androidos verzió is megjelent.
Az alkalmazás telefonunk számát és kontaktlistáját használja fel a regisztrációhoz, de harmadik fél számára nem adják ki az adatokat. Név nélkül lehet megosztani szöveges posztokat, vitát generálni, kommentálni. lájkolni. Addig nem lehet használni, amíg legalább három ismerősünk nem regisztrál, onnantól viszont nem csak a kontaktlistában található ismerősök kiírásait, de a legérdekesebb, legnagyobb aktivitást kiváltó posztokat is lehet látni. A szövegekhez színeket vagy elhomályosított képeket lehet háttérként választani.
Ami igazán érdekes a tech témák iránt érdeklődőknek, hogy a TIME cikke szerint az eddigi posztok és kommentek alapján egyértelmű, hogy a Szilícium-völgy szakemberei és bloggerei közül sokan aktívan használják az alkalmazást, ott vitatják meg a legizgalmasabb kérdéseket, így angol tudással ezekbe a beszélgetésekbe is bekapcsolódhatunk.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.