Gyermekének nem tetszik a zeneiskola? Játsszon ezzel, és változhat a helyzet
A zenetanulást nem lehet elég korán elkezdeni, de a szülők hiába íratják be szemük fényét zeneiskolába, sok gyereknek ez nem szokott tetszeni. Ebben segít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem androidos tabletekre letölthető, ingyenes alkalmazása, amely a kottát és a zene alapjait játékos módon ismerteti meg a kicsikkel.
hvg.hu
Kicsit olyan, mint az Angry Birds, csak ez hasznos is. Nagy vonalakban így lehet leírni azt az androidos tabletekre ingyen letölthető alkalmazást, amelyet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a BME Autosoft közösen készített. A Madárszó a kottával, szolmizációval és a zene alapjaival ismerteti meg a gyerekeket, méghozzá játékos módon, így a szülőknek csak ajálani tudjuk, hogy ezt mutassák meg szemük fényének.
Különösen jól jön, ha a szülők azt szeretnék eldönteni, hogy beírassák-e gyermeküket zeneiskolába, vagy ha már megtették, de nem tudják velük megkedveltetni, de akár zenetanároknak is ajánljuk. A játékban a madarak a hangjegyeket szimbolizálják, a vezetékek pedig a kotta öt vonalát. Ezeken kell elhelyezniük a gyerekeknek a megfelelő helyre a madarakat, miután egyszer látták őket az ideális helyen és a helyes dallamot is hallották. A gyerekek azonnal hallják a madarakkal kiadott szólamokat, így el tudják dönteni, hogy a feladat megoldása felé jó úton haladnak-e. Minden jó megoldásért pontot kapnak, majd egyre öszetettebb és játékosabb feladatokat.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.