Lyman Connor a GE mérnökeként alapvetően turbinákhoz és erőművekhez fejleszt szoftvereket, most azonban egy olcsó bionikus kéz kifejlesztésén dolgozik azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak a költséges elektronikus kézprotézist.
hvg.hu
A GE jelentése szerint az ötlet egy véletlen kórházi találkozás során született meg Connor fejében, amikor a szakember megismerkedett egy olyan kisfiúval, akinek a családja nem tudja kifizetni a jellemzően drága, akár 75 ezer dollárba (kb. 17,5 millió forint) kerülő kézprotézist.
Connor a témában keresgélve ráakadt a Robohand nevű nyílt forráskódú projektre, ami 3D-végtagok nyomtatásának kifejlesztésén dolgozik Dél-Afrikában. A csoport tevékenységének révén ismerkedett meg az ujjnyomtatás elsődleges tervrajzaival. Ezt követően a Michigani Elektronikus Végtagfejlesztő Intézet segítségével tanulmányozta a csuklódizájnt és a bionikus kézben futó áramköröket, illetve konzultált a virginiai helyi kórház protéziskészítőjével és elbeszélgetett a betegekkel is.
GEreports
A legmodernebb elektronikus végtagok a csonkban lévő izmok által generált elektronikus jelzéseket befogó szenzorokkal működve irányítják a művégtagot. Ám Connor meglepetésére több kéznélküli beteg lenne hajlandó a kézprotézist saját egészséges kezével irányítani.
Connor mintegy 10 ezer dollárt áldozott a projektre saját zsebből, és nem szívesen fordított volna további 4 ezer dollárt arra, hogy egy másik programozót bevonjon a kézhez kapcsolódó mobilos alkalmazás kifejlesztésébe, így inkább megtanulta a kódolást. A munkához később a műkéz bluetoothos kapcsolatát biztosító TinyCircuits, illetve a fémízületeket és egyéb kézrészeket építő Roanoke gépgyártó is csatlakozott.
A Connor által megalkotott kézfej a tervek szerint csomagban kapható majd, és a tervek szerint nagyjából 4 ezer dollárba (kb. 930 ezer forint) fog kerülni. Részei egyenként kicserélhetők lesznek, amennyiben meghibásodnának.
Hogyan indult az iráni nukleáris program? Hogy vélekedtek az ország legfőbb vallási vezetői az atombombáról? És legfőképpen, milyen valós kockázata lehet egy iráni atomfegyvernek?