Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ismét rekordeladásról számolt be az Apple, a vállalat két új telefonja iránt hatalmas érdeklődés látszik. Ez itthonról nézve rossz hír a váltást tervezőknek: később és kevesebb telefon jöhet Magyarországra.
Még csak előrendelhetők a múlt héten bemutatott új iPhone-ok, de máris óriási érdeklődés van irántuk. Az Apple beszámolója szerint az első 24 órában összesen 4 millió iPhone 6 és iPhone 6 Plus készülékre adták le a rendelést a vásárlók.
Az előrendelés számai alapján, úgy tűnik, amikor most pénteken megindul a telefonok értékesítése, simán megdöntik majd az iPhone 5 által felállított 5 milliós eladási rekordot, sőt az iPhone 5s és 5c páros által tavaly ősszel összehozott 9 milliós rekordot is.
Mindez a hazai felhasználók számára egyben azt is jelenti, hogy a nagy amerikai és nyugat-európai érdeklődés miatt a korábbiaknál is komolyabb készlethiány alakulhat ki, így a jelentéktelennek számító piacokra, köztük Magyarországra is később és kevesebb készüléket küldhet az Apple.
Olvasni azért már most is olvashat róluk: ide kattintva minden érdekes iPhone-os hírt megtalál.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.