„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kilencezer dollár, azaz 2,2 millió forint a beugró a kevés idővel, de sok pénzzel rendelkezőket célzó új közösségi oldalon.
Sokan vallják, hogy akár fizetnének is valamennyit, hogy cserébe ne lássanak hirdetéseket a Facebookon. Bár azt nem tudjuk, hogy ki milyen összegre gondol, de 9000 dollárt kevesen fizetnének egy elit klubért. Márpedig a napokban indult Netropolitan ennyi pénzt, 2,2 millió forintot kér regisztrációkor. És ezzel még nincs letudva minden: a szolgáltatás éves díja további 3-3000 dollár, azaz évente további 730 ezer forintot kell kifizetni a tagoknak.
A szolgáltatást az üzemeltetők úgy hirdetik: azoknak való, akiknek több pénzük van, mint idejük. A marketing üzenettel némiképp szembemegy tapasztalatunk: amikor ugyanis megpróbáltuk felkeresni az oldalt, a szerver éppen nem működött. Ha nagyon kevés időnk lenne, akkor most nagyon idegesek lennénk – főleg 2,2 millió forint kifizetése után.
Az egész mögött viccet gyanító CNN megkérdezte a közösségi oldal alapítóját, aki a csatornának állította, hogy nagyon is komoly dologról van szó, amire szerinte bőven van igény.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.