Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az az utóbbi pár évben rendszeresen előfordul, hogy az Apple gyártó és szolgáltató partnereitől kiszivárognak információk az új készülékekkel kapcsolatban. De hogy maga az Apple legyen a szivárogtató, egy teljesen hivatalos csatornáján, az ritka.
Az Apple asztali és mobil eszközein elérhető iBookstore-ban a rengeteg könyv között elérhető az Apple termékeinek hivatalos használati útmutatója. Az iPad útmutatója is, amelyben szerda éjszaka egy érdekes tartalomfrissítés zajlott: az Apple véletlenül a csütörtökre meghirdetett sajtóesemény előtt egy nappal megjelentette új táblagépei használati segédletét, amelyben természetesen az új funkciók leírása is benne van.
A 9to5Mac által kiszúrt dokumentum alapján immár biztosnak látszik, hogy a két új tabletet iPad Air 2-nek és iPad mini 3-nak fogják hívni. Az útmutatóból az is kiderült, hogy a kisebb és a nagyobb táblagép is megkapja az iPhone-okban már tavaly óta elérhető Touch ID ujjlenyomat-leolvasó gombot/funkciót. Kameráik pedig az idei Burst Mode funkciót, mellyel rengeteg képet csinál nagyon gyorsan a gép.
A tájékoztatóból egyúttal az is valószínűvé válik, hogy a tableteken kezdettől fogva elérhető lesz az iOS 8.1, ami azt jelenti, hogy ma este ennek érkezését is bejelenti majd az Apple. Ha érdekli, lájkolja és figyelje a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát, beszámolunk majd az Apple eseményéről.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.