A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Egyetlen gombot kell megnyomni az alábbi órán ahhoz, hogy az telefonná lényegülve segítsen, ha szükség lenne rá.
A Limmex Emergency Watch nevű újdonsága nem mondható okosórának, nem is úgy néz ki, azonban van egy remek funkciója, baj esetén (meg egyébként is) telefonálni lehet vele.
A hagyományos svájci órák küllemét idéző időmérőbe előre lehet programozni telefonszámokat, és ha szükséges, csak egy gombot kell megnyomni ahhoz, hogy felhívja az első megadott számot. Ilyenkor nincs szükség fejhallgatóra sem, az órában ugyanis mikrofon és parányi hangszóró is található.
Ha több számot programoztunk be, és az első nem veszi fel, akkor az óra addig próbálkozik sorban a megadott számokkal, amíg fogadó felet nem talál. SMS-t is lehet küldeni, amelyben – mivel az óra GPS-t is tartalmaz – egy link mutat az óra tulajdonosának tartózkodási helyére.
Az Emergency Watch néhány európai országban (sőt webshopban) már kapható, 700 dollár körüli áron.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.