szerző:
hvg.hu

Bár manapság, a felhők korában már nem annyira fontos, mennyi szabad hely van a merevlemezünkön, azért még sokan vannak, akik csupán erre a tárhelyre hagyatkoznak. Nekik jöhet jól az alábbi ingyenes program.

Nem is gondolnánk, mennyi felesleges állomány veszi el a helyet a fontos fájlok elől, azonban nem könnyű felkutatni az úgynevezett elektronikus szemetet.

A Wipe nevű ingyenes program azonban hatékony segítséget kínál ehhez, a használatával szinte megsokszorozhatjuk a valóban elérhető tárhely nagyságát.

A program innen tölthető le, és a telepítése során magyar nyelvű kezelőfelülettel találkozunk, azonban az rögtön kiderül, hogy csupán nem mindig tökéletes fordításról van szó (bár ez a program szempontjából mellékes). A település után a program azonnal vizsgálódni kezd a gépünkön, majd közli, hány bájtnyi szemetet, azaz eltávolítható fájlt talált – meg fogunk lepődni ennek mennyiségén.

©

Mindeközben a program ikonja lekerül a tálcára, és ha rákattintunk a jobb egérgombbal, akkor az alkalmazások listája kerül elő, ahol egyenként nézhetjük meg, melyik program, mit tartalmaz, és akár mindent töröltethetünk egyetlen kattintással.

©

A Wipe amúgy a privát szféránkat is védi, hiszen eltávolítható vele aktivitásunk valamennyi nyoma, legyen szó Windowsról vagy bármelyik böngészőről.

©

A Beállítások pont alatt a program megjelenésének és futásának jellemzőit módosíthatjuk.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Visszajön a koranyár, 26 fok is lehet a jövő héten

Visszajön a koranyár, 26 fok is lehet a jövő héten

Magára hagyta a helyi Fidesz-elnök, mégis behúzta Molnár Oszkár Edelényt

Magára hagyta a helyi Fidesz-elnök, mégis behúzta Molnár Oszkár Edelényt

Ahol nyert, ott mindent vitt az ellenzék

Ahol nyert, ott mindent vitt az ellenzék

A momentumos Soproni Tamás nyert Terézvárosban

A momentumos Soproni Tamás nyert Terézvárosban

Brutális motorosbalesetről osztott meg egy felvételt a rendőrség - videó

Brutális motorosbalesetről osztott meg egy felvételt a rendőrség - videó

Botka László: nem foglalkozom az ellenfelekkel

Botka László: nem foglalkozom az ellenfelekkel