szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az alábbi felvétel egyike azon keveseknek, amelyek valóban egy sas szemén (na jó, hátán) keresztül láttatják az eseményeket. A videók elkészítéséhez egy Sony HDR-AZ1 Action Cam Minit rögzítettek egy fehérfarkú rétisas hátára, majd Párizsban, a Szajna mentén az Eiffel toronyból, egészen a Trocadéro Gardens-ig reptették a madarat.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Két évet kapott a kecskeméti férfi, aki meg akarta ölni az ismerősét

Két évet kapott a kecskeméti férfi, aki meg akarta ölni az ismerősét

Jellinek Dániel cége bevásárolta magát a Waberer's-be

Jellinek Dániel cége bevásárolta magát a Waberer's-be

Ismét ezrek tüntetnek Thaiföldön a kormány ellen

Ismét ezrek tüntetnek Thaiföldön a kormány ellen