Igazi szellemi kihívásra vágyik? Akkor ne hagyja ki ezt a játékot

Jól megdolgoztatja az agysejteket az alábbi, androidos mobilokra és iPhone-ra is ingyenesen letölthető játék.

  • hvg.hu hvg.hu
Igazi szellemi kihívásra vágyik? Akkor ne hagyja ki ezt a játékot

Bár az első pillanatban egyszerűnek tűnik, valójában igazi kihívást jelent a Hyspherical, ami iPhone-ra az App Store-ból, Androidra pedig a Google Play áruházból tölthető le ingyen.

Valamennyi szint két egymásba kapcsolódó, forgó körrel indul, a körök közepén egy kis kereszt látható. Ha ezt megérintjük, egy gömb kerül a körpályára, és meg van adva, hogy egy-egy szinten hány gömböt kell pályára bocsátanunk. Ezt mind a két körön meg kell tennünk, és éppen az a feladat, hogy a kis gömbök ne találkozzanak addig, amíg megtesznek egy teljes fordulatot.

hvg.hu

Ha találkoznak egymással, mindkettő eltűnik. Ilyenkor még van újabb lehetőségünk gömböt tenni a pályára, de persze ennek a száma is függ attól, hogy hányas pályán vagyunk. Ha elfogytak a lehetőségek, akkor nem sikerült teljesítenünk azt a szintet.

Egy-egy szint befejezése után láthatjuk, hogy mennyi idő alatt teljesítettük, és hogy hány csillagot kaptunk (a csillagok száma attól függ, hány gömböt használtunk el a rendelkezésre állókból.

A játék összesen 100 szintből áll, és a gömbök számának növekedésével párhuzamosan egyre nehezebb a dolgunk.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.