szerző:
hvg.hu

Jövő tavasszal nem mutat be új csúcskategóriás telefont a Sony, egy év múlva ilyenkorra viszont sokmindent újragondolnak majd stratégiájukban.

Az utóbbi időben a Sony félévente mutatott be új zászlóshajó telefont, az idén szeptemberi Xperia Z3 után azonban egy kis szünet következik. A helyzet jelenlegi állása szerint a jövő tavasszal esedékes Mobile World Congress kiállításon nem érkezik majd új Sony csúcstelefon – árulta el a hvg.hu-nak Rab Sándor, a Sony Magyarország kereskedelmi igazgatója. A vezető szerint ilyen készülék jövő ősszel várható.

A hvg.hu kérdésére, miszerint a legújabb piaci átrendeződés hogyan befolyásolják a vállalat stratégiáját, Rab Sándor azt mondta: éppen a stratégia újragondolása van a tavaszi frissítési ciklus kihagyása mögött. A kereskedelmi igazgató úgy fogalmazott: a tömegtermékekre mindig szükség lesz, de véleménye szerint az eddigieknél fokozottabb hangsúlyt kell fektetniük a prémium kategóriára.

©

A Sony Xperia termékek marketingjéért felelős nemzetközi vezető, Calum MacDougall a TrustedReviews-nak az Xperia Z3 és Z3 Compact idén szeptemberi bemutatója után azt mondta: a Z kategória féléves frissítési ciklusa hosszabb távon nem fenntartható.

A két nyilatkozatot együtt értelmezve úgy tűnik, a Sony nem csak 2015 tavaszát hagyhatja ki, hanem ezután mindig évente egyszer, ősszel ad majd ki új csúcstelefont. Ez egyébként az androidos szegmenst vezető Samsung stratégiájának fényében kifejezetten logikusnak tűnik: a dél-koreai vállalat tavasszal frissíti Galaxy S szériáját, a Sony pedig így arra rálicitálva tud – a karácsonyi szezon előtt – versenybe szállni a Samsunggal.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Igazán drága pesti öltönyszabóhoz járhat Orbán Viktor

Igazán drága pesti öltönyszabóhoz járhat Orbán Viktor

Kijavítanák a fideszesek a lakástakarék-törvényt, mert helyesírási hibákat találtak benne

Kijavítanák a fideszesek a lakástakarék-törvényt, mert helyesírási hibákat találtak benne

Németh Szilárd bemutatja az „Így főznek a birkózók” könyvet

Németh Szilárd bemutatja az „Így főznek a birkózók” könyvet

Orbán tanácsára az MNB megtízszerezi az aranytartalékot

Orbán tanácsára az MNB megtízszerezi az aranytartalékot

Több mint 30 év után először szurkolhattak nők futballmeccsen Iránban – fotók

Több mint 30 év után először szurkolhattak nők futballmeccsen Iránban – fotók

Fundamenta-ügynök: „addig csináljuk, amíg tart a munka”

Fundamenta-ügynök: „addig csináljuk, amíg tart a munka”