Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az autóipart előbb-utóbb az elektromos járművek határozzák majd meg, a Panasonic vezérének CES-en tett bejelentése szerint pedig pár év múlva már tömeggyártásról lesz szó. Természetesen a Tesla lesz a főszerepben.
Korábban már komolyan foglalkoztunk az elektoromos autókat gyártó Tesla Motors-szal, de nem csak az iparágban tett komoly lépései miatt, hanem azért is, mert komoly jelek mutatnak arra, hogy az Apple felvásárolja a céget. Ha ez nem történik meg, a Tesla akkor sem lesz megszorulva, hiszen egy Gigafactory névre keresztelt gyárat épít, amelyre csak az akkumulátorok fejlesztése miatt költenek 5-6 milliárd dollárt.
A gigagyár a Panasonic-kal együttműködésben épül, a japán technológiai cég vezetője, Joe Taylor ezért szólalt fel az ügyben a Las Vegas-i CES-en. A szakember elárulta, hogy a 2017-ben nyitó gyár a tervek szerint 2020-ban már olyan szintre juthat, hogy évi fél millió akkumulátort gyártson, tehát évente ennyi elektromos autót adhat el csak a Tesla. Ez a tavalyi adatokhoz képest 15-szörös növekedés.
Ha nem szeretne lemaradni a CES 2015 legfontosabb újdonságairól, lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát, ahol mindenről beszámolunk. Ha most rögtön belekezdene a hírek olvasásába, itt találja őket.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.