Csúcsüzemidejű, alig 8 ezer forintos Nokia mobiltelefont dob piacra az okostelefonok világától idegenkedők számára a Microsoft.
hvg.hu
Nokia 215 néven hagyományos billentyűzettel ellátott mobiltelefont jelentett be a Las Vegas-i CES fogyasztói elektronikai kiállításon a finn gyártót tavaly áprilisban megvásárló Microsoft.
Microsoft
A telefon legfőbb előnye a hamar lemerülő okostelefonokkal szembeni hosszú üzemidő lesz: készenléti állapotban 29 napot bír, és 20 órát lehet telefonálni vele egy feltöltéssel. A gyártók által megadott értékek a mindennapos használat mellett általában túlzónak bizonyulnak, de ha a fentinek csak a fele lesz igaz, már akkor is jól járnak a tulajdonosok.
Appokat telepíteni nem lehet majd rá, de néhányat alapból rátesznek: ilyen a beépített Facebook- és Twitter-alkalmazás, valamint az Opera Mini böngésző Bing keresőmotorral. Beépített MP3-lejátszó, FM rádió, Bluetooth és színes képernyő is lesz a telefonban.
A Microsoft 8 ezer forint körüli összegért tervezi bevezetni a modern butatelefont, amely Európába 2015 első felében érkezik.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.