A BBC One-on szerdán debütáló, két részből álló minisorozat előzetesében jól látszik, hogy amikor a hörcsög megtömi pofazacskóját, akkor az orrától a csípőjéig telítődik étellel. Érdekesség, hogy a rágcsáló ilyenkor nem választ ki nyálat, így szárazon és frissen tartja a testébe rejtett ételt.
Tudja, mennyi étel fér egy hörcsögbe? Íme egy meglepő röntgenvideó
Kamerákkal, köztük egy röntgenfelvételre alkalmas egységgel szereltek fel egy laboratóriumot a BBC One új, Pet – Wild at Heart című mini dokumentumsorozatának készítői.
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Nem támogatja a Médiatanács a reklámadó bevezetését
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
A műsorvezető Rónai Egont váltja.