Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A Microsoft marketingfőnöke bejelentette egy konferencián, 20 év után elbúcsúznak az egyik legismertebb márkájuktól.
A vállalatok közötti együttműködésnek szentelt atlantai Microsoft Convergence konferencián jelentette be Chris Capossela, a cég marketing igazgatója, hogy búcsút mondanak az Internet Explorer márkának – számolt be a Verge.
Bármilyen meglepő is, az Internet Explorer már 20 éve velünk van, s az első böngészők egyikeként segítette a felhasználó közelibb netezést. Persze nem volt hibátlan, ráadásul az idő múlásával sorra jelentek meg a vetélytársak, s a konkurenciaharc kiéleződött. Piaci részesedése 22 százalékra esett vissza 2014 végére.
Hiába voltak méregdrága marketingkampányok, a felhasználókat nem sikerült meggyőzni arról, hogy az Internet Explorer újabb változatai egyre jobbak, stabilabbak, valahogy mindenkiben az Internet Explorer 6 rossz emléke maradt meg – ezt a böngészőváltozatot egyébként a legrosszabb tech termékek között emlegették. Ilyenkor pedig nincs mit tenni, le kell fejezni a márkát. Ez a lépés persze már sejthető volt, hiszen a Windows 10-zel kapcsolatos első hírek idején is hallani lehetett már az új böngészőről, amelyet a Spartan projekt alatt fejlesztenek – a részletekről itt olvashatnak.
Azt, hogy mi lesz az új böngésző neve, még nem tudni, mindenesetre a Microsoft piackutató csapata éppen mostanság puhatolózik a felhasználóknál ebben az ügyben. Néhány fókuszcsoportos vizsgálat azt mutatta, hogy a Microsoft szót mint a böngésző nevének előtagját nem vetik fel a megkérdezettek, még azok sem, akik amúgy Chrome-ot használnak. Sokáig már nem kell várnunk, hogy megtudjuk az új nevet, hiszen a Windows 10 már nyáron megjelenik sok országban.
Az Internet Explorer amúgy nem tűnik el teljesen, hiszen a vállalati szférában még leginkább erre a böngészőre támaszkodnak, így itt valamilyen formában azért még életben tartja a Microsoft.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.