szerző:
Papós Tamás
Tetszett a cikk?

Az egyik legfurább, mégis az egyik legjobb időtöltést kínáló autós játék az Androidra és iPhone-ra is ingyen letölthető Does not Commute. A forgalomban egy idő után teljes a káosz, ráadásul az idővel is versenyt kell futnunk.

Ha valaki anélkül kezdene bele az Androidra és iPhone-ra is ingyen letölthető Does not Commute kipróbálásába, hogy tudná, miről szól, először csak csodálkozna, hogy miért is dicsérik sokan. Hiszen a feladat egyszerűnek tűnik: egy autóval A pontból B pontba kell jutni, egy-két utcasarkon át. Ha ezt megtettük, jöhet a következő, majd az újabb és újabb feladat.

Igen ám, csakhogy a korábbi utakat elmenti a játék, és a néhány utcányi területen úgy kell eljutunk a célig, hogy közben a korábban elvezetett autókkal – amelyek ugyanúgy haladnak, mint amikor mi vezettük őket – ne ütközzünk.

©

Tehát egyre több és több autó lesz a terepen, a végén pedig teljes a káosz. Az pedig még csak egy dolog, hogy ne ütközzünk, de még gyorsnak is kell lenni, hiszen az idő telik. A bal alsó sarokban látható, hogy még hány ilyen feladatot kell teljesíteni, hogy a következő pályára juthassunk, és újra tiszta utakon kezdjünk.

Fent középen a visszaszámláló óra mutatja, hogy az adott számú feladatra mennyi idő van. A rendelkezésre álló idő alatt egyébként lehetetlen véghez vinni minden utazást, ezért figyelni kell a számokat tartalmazó ikonokra, ha pedig látunk ilyet, meg kell próbálni összeszedni, ugyanis ha sikerül, annyi másodpercet kapunk bónuszban.

Ha egy utat újra szeretnénk megpróbálni, mert ütközés miatt füstölög az autó és lassan halad, akkor a bal felső sarokban látható feliratra kattintva megtehetjük, de minden egyes ilyen lépéssel 1 másodpercet vesztünk az időnkből.

Egy órán át nyüstöltük a játékot, mire a harmadik pályára eljutottunk, de szinte észre sem vettük az idő múlását. Szórakoztató játék, minden olvasónknak bátran ajánljuk.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Egymilliárdos tartozást hozott össze be nem fizetett útdíjakból egy cég

Egymilliárdos tartozást hozott össze be nem fizetett útdíjakból egy cég

Hatmillió forintra büntették a Ferencvárost

Hatmillió forintra büntették a Ferencvárost

Így gyorsul a 740 lóerős Audi Q8 – videó

Így gyorsul a 740 lóerős Audi Q8 – videó