szerző:
hvg.hu

Különleges képességre tesz szert a Google dokumentummegosztó szolgáltatása az alábbi bővítménynek köszönhetően.

A Google Dokumentumok már eddig is remek lehetőséget nyújtott a közös munkára, a Kaizena Mini nevű bővítmény letöltése és birtokba vétele után viszont akár még szóbeli kommenteket is fűzhetünk a megosztani valókhoz.

©

A bővítmény innen tölthető le, és miután megadtuk az engedélyt, hogy hozzáférjen a dokumentumainkhoz, egy üres lap jelenik meg. Akár ezen is elkezdhetjük a munkát (azaz a jegyzetek készítését), de behívhatunk egy már meglévő dokumentumot is.

Hogy ezt kiegészítsük, kattintsunk felül a Bővítmények lehetőségre, majd válasszuk az Open Kaizena Mini lehetőséget. Ezután jobbra egy külön kis ablakban két lehetőség jelenik meg, vagy adunk vagy fogadunk visszacsatolást. Az előbbinél megadjuk a partnerek e-mail címét, majd a szövegben kijelölhetjük azt a részt, amelyhez majd megjegyzést fűzünk. Ezt tehetjük írásban, esetleg valamilyen csatolmánnyal, vagy – és most jön a különlegesség – a mikrofon szimbólumot választva szóbeli megjegyzéseket tehetünk a kijelölt részhez.

A címzett egy e-mailt kap majd, amelyből megnyithatja a szóban forgó dokumentumot, majd ha ő is telepítette a bővítményt, a kijelölt részhez érve meghallgathatja szóbeli kommentünket.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kizártak az Oscar-versenyből egy osztrák filmet, mert túl sok benne az angol szöveg

Kizártak az Oscar-versenyből egy osztrák filmet, mert túl sok benne az angol szöveg

A jövő héten tárgyalja az Alkotmánybíróság a lúgos orvos panaszát

A jövő héten tárgyalja az Alkotmánybíróság a lúgos orvos panaszát

Kormányinfó: Így magyarázza a kormány a Budapestet szorongató javaslatait

Kormányinfó: Így magyarázza a kormány a Budapestet szorongató javaslatait

Fel nem használt K-vitamin-injekciókat kérnek a szülőktől a védőnők

Fel nem használt K-vitamin-injekciókat kérnek a szülőktől a védőnők

Büntetőilletéket vezetne be a kormány a telekspekulánsok ellen

Büntetőilletéket vezetne be a kormány a telekspekulánsok ellen

Izraeli külügyminiszter bejelentette, hogy folytatódhatnak a célzott likvidálások

Izraeli külügyminiszter bejelentette, hogy folytatódhatnak a célzott likvidálások