A DT a közép-kelet európai régió nyolc országából vár Internet of Things (IoT, dolgok internete) -alapú fejlesztéseket és ötleteket, amelyek célja, hogy a kis- és közepes vállalkozások felismerjék, milyen sokféle alkalmazás áll rendelkezésre, akár már most is, mindennapi munkájuk egyszerűsítésére, segítésére. A legjobb IoT-alapú üzleti célú alkalmazásokat kell megálmodniuk a versenyzőknek, amelyek hatékonyabbá teszik a kkv-k napi tevékenységét.
A szervező DT szerint a legjobbak közé csak azok jutnak be, akiknek a megoldását a kis- és közepes vállalkozások valóban értékesnek, szerethetőnek tartják, hiszen a pályázott alkalmazásokra a Business Wall of Fame oldalon a megcélzott üzleti közönség is szavazhat. A résztvevők növelhetik a pályázatukra érkező szavazatok számát és nyerési esélyüket, ha bevonják vállalkozó ismerőseik közösségét, hogy szavazzanak rájuk. Voksolni már csak azért is érdemes, mert a pályázatokra szavazó vállalkozások közt 6 millió forint értékű reklámkampányt sorsolnak ki.
Az Üzleti appok versenyére eddig nevezett IoT-alapú megoldások között egyelőre nagyobb arányban vannak a flottamenedzsment folyamatait egyszerűsítő vagy a szállítmányozási vállalatokat költséghatékonyságban, racionalizálásban segítő megoldások (mint pl.
Fueloyal Technology,
Smart2Car,
Widmann). A pályázott appok egy másik csoportja a cégek marketingtevékenységét segítik, mint pl. az ügyfélkapcsolatokat hatékonyabban ápoló
Scandeal, vagy a cégek piackutatóinak munkáját IoT-alapokon egyszerűsítő
59sec.