Érdemes kipróbálni: ez lett a Flappy Bird és a golf házasságából

Abból csak jó sülhet ki, ha egy kasszasikert egy klasszikus játékkal kombinálnak, erre bizonyíték az ingyenes Flappy Golf is, amely sokáig képes lekötni az embert.

  • hvg.hu hvg.hu
Érdemes kipróbálni: ez lett a Flappy Bird és a golf házasságából

Ütő helyett két nyilat kapunk az Androidra, iPhone-ra és iPadre is ingyen letölthető Flappy Golfban. Az abszurd golfjátékban ugyanis két irányba tudjuk a nyilak megérintésével irányítani a golflabdát, amely úgy mozog, mint a madár a Flappy Birdben.

Noodlecake Studios

Összesen 52 szint áll rendelkezésünkre, mindegyiken 9 pályával. Az első egy-két szint még könnyű, de utána már bonyolódik a helyzet, érdekes elemek nehezítik a golflabda lyukba helyezését. Az igazi nehézséget az adja, ha az arany csillagot akarjuk megszerezni minden pályán.

Erre minden pályán kapunk egy számot, ha pedig annyi érintésből a lyukba tudjuk juttatni a golflabdát, akkor az arany csillagot kapjuk. Érdemes erre hajtani, és csak ezután a következő pályára menni, hiszen így jelent a játék igazi kihívást.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.