szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) 2010 óta van lehetőség arra, hogy az űrhajósok internetezzenek, ám a kapcsolat sebessége korántsem olyan, mint a földi kapcsolaté.

Az ISS legénysége laptopokon és táblagépeken tud netezni, a folyamatot azonban nem úgy kell elképzelni, mint ahogyan az a Földön zajlik: annál jóval lassabb. Scott Kelley amerikai űrhajós nemrég Twitter-bejegyzésében azt írta: "rosszabb, mint amilyen a betárcsázós korszakban volt".

ESA

A Mashable szerint ahhoz, hogy az űrhajósok hozzáférjenek az őket érdeklő tartalomhoz, az információnak – akárcsak egyetlen kattintásnak is – 35 ezer kilométert kell utaznia. Az adatot először egy műholdnak továbbítja a rendszer, ami aztán közvetíti azt a Földre, a válasz pedig ugyanezen az útvonalon halad végig.

Ahhoz, hogy az űrhajósok internetezni tudjanak, ugyanazt a csatornát kell használniuk, mint amin a Nemzetközi Űrállomás adatait továbbítják az irányítóközpont felé. "A műholdakat arra is használjuk, hogy elvégeztessünk bizonyos műveleteket az űrállomáson" – nyilatkozta Dan Huot, a NASA szóvivője. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ha például a hőmérsékletet akarják növelni az állomáson, a Földről a műholdak segítségével küldik fel a parancsot a világűrbe. Az űrhajósok ugyanezen a rendszeren keresztül tudnak internetezni is.

Egy szelfi az űrből. Ez is lassan érkezett meg.
NASA

Annak ellenére, hogy a net odafönt lassú, a NASA szakembereinek módjukban áll nagyméretű videókat, például koncertfelvételeket, televíziós műsorokat, vagy épp filmeket küldeni a legénységnek. Hogy pontosan mely filmeket nézték az űrhajósok, azt Huot nem árulta el, azt viszont igen, hogy az elmúlt hónapokban már látták a Gravitációt és a Csillagok háborúját is.

A jövőben várhatóan növekedhet az űrben az internet sebessége, a NASA ugyanis egy olyan rendszeren dolgozik, amelyben lézer segítségével küldenék fel az adatokat az űrállomásra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!