A Surgical Technology International című újságban jelent meg az a publikáció, ami az okostelefonok és táblagépek túlzott használatának orvosi következményeit kutatta. A néhány hónappal ezelőtt született tanulmány szerint miközben az eszköz használata miatt megdöntjük a fejünket, a nyakunkat olyan mértékű terhelés éri, ami hosszú távon jelentős károkat okoz a gerincoszlopon, illetve a nyakcsigolyákon. Most úgy tűnik, ezen túlmenően másfajta problémát is okoz ez a fajta testtartás.

Surgical Technology International
Adam Clark Estes, a Gizmodo egyik szerzője nemrég komoly fejfájása miatt kereste fel orvosát. Estes szerint a fájdalom még a másnaposságnál is rosszabb, nagyjából olyan, mintha valaki folyamatosan árammal sokkolnál a fejét. Az orvosa egy rövid vizsgálat után megállapította, hogy occipitalis neuralgiában szenved, ami egy idegi eredetű fájdalom, és a koponya hátsó részében okoz kifejezetten helyi nyomásérzékenységet, valamint a tarkóba sugárzó fájdalmat.
Estes neurológusa, Dr. Myrna Cardiel szerint ez a fajta probléma igen gyakori, az okostelefonok megjelenése óta pedig robbanásszerűen megnőtt az ilyen esetekkel orvoshoz forduló páciensek száma. A problémára szerencsére van gyógymód, a szakemberek gyógyszeres terápiát javasolnak, rendszeres nyakmasszázst, és mindenekelőtt természetesen helyes testtartást, valamint végső esetben kevesebb mobilozást.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.