Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Pillanatok alatt látványos prezentációk állíthatók össze a Microsoft alig fél éve bemutatkozó appjával, amely mostantól iPadre is elérhető.
Tavaly októberben mutatta be a Microsoft Sway nevű appját, amellyel igazán gyorsan, mindössze néhány kattintással lehet látványos prezentációkat összedobni. Az ingyenes appot mi is részletesen bemutattuk, sőt teszt gyanánt még egy bemutatót is készítettünk vele.
Táblagépre azonban nem lehetett elérni az alkalmazást – eddig. A Microsoft most ugyanis kiadta a Sway iPades verzióját is, amelyet a nagyobb képernyőre optimalizált. Minthogy álló és fekvő prezentációk egyaránt készíthetők, az iPadnél valószínűleg az utóbbit próbálgatják majd gyakrabban.
Jelenleg a Sway az iPaden kívül iPhone-ra és Windows 8-ra érhető el. Windows 10-re az operációs rendszerrel együtt, július 29-én érkezik, és a redmondi cég ígérete szerint szinkronizálási lehetőség is lesz valamennyi, a prezentációkészítőt futtató eszközünk között.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.