szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szolgáltatókat jogszabály kötelezte arra, hogy most összekutyulják a jól megszokott csatornakiosztást. Íme a tudnivalók.

Az MTVA javaslata és a médiatanács döntése alapján az első csatornahelyekre kerülnek az állami tévécsatornák. Az ajánlás július 1-jétől vezeti be a sorrendet, de a Telekom tájékoztatása szerint ők például már június 30-ától, azaz mától megváltoztatják a csatornasorrendet.

A változás értelemszerűen azt is jelenti, hogy a jóval nézettebb kereskedelmi csatornák az eddiginél magasabb sorszámú programhelyre kerülnek. A változás a nézők több mint kétharmadát érinti: a magyar háztartások 70 százalékában, közel hárommillió otthonban van digitális tévészolgáltatás.

Az új csatornakiosztás nagyjából így fog kinézni – azért csak nagyjából, mert bizonyos állami adók csak később indulnak el, ezt alább külön jeleztük. (Amíg ezek a csatornák elindulnak, addig minden szolgáltató saját kedve szerint tölti fel az ideiglenesen üres helyeket.)

1: M1
2: M2
3: Duna Tv
4: M4 Sport (július 4-én indul)
5: Duna World
6: M6 (december 21-én indul)
7: M3
8: M5 (július 4-én indul, csak Budapesten és környékén)

Ha máskor tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Operatív törzs: A hétvégén megkezdik az oltást a 100 főnél nagyobb idősotthonokban is

Operatív törzs: A hétvégén megkezdik az oltást a 100 főnél nagyobb idősotthonokban is

Négyen meghaltak egy balesetben Győrnél

Négyen meghaltak egy balesetben Győrnél

Visszatér a Renault 5-ös

Visszatér a Renault 5-ös