Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ha ezekben a percekben megnézi a Google keresőt, érdekes dolgot fog tapasztalni, a szeme előtt változik át a logó.
Az Alphabet alatt, annak leányvállalataként működik tovább a Google – lepte meg a bejelentés a világot augusztus elején.
Az új identitáshoz új logó is illik, és ezt mutatta be most a Google, s hogy mindenki értesüljön róla, a legtöbbek által használt helyen, a keresőjében hívja fel erre a figyelmet.
Az immár ikonikusnak mondható négy szín és a fehér háttér megmaradt, azonban a betűtípuson változtattak, így érezhetően modernebbé vált a megjelenés.
Az alábbi videó nemcsak a logók fejlődését, illetve az új logót mutatja meg (a klip végén), hanem azt is összefoglalja, mi mindent kaptunk eddig a Google-től.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.