Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Még nem mutatták be, de már látható néhány teljesítményjellemző a Meizu új, hamarosan megjelenő telefonjával kapcsolatban. Mit mondjunk? Nincs miért szégyenkeznie.
Szeptember 23-án mutatja be a Meizu NIUX kódnevű telefonját, azaz a Meizu Pro 5-öt (a vadonatúj Pro sorozat első tagját), amelynek kiszivárogtak a Geekbench eredményei.
A telefonnak egyébként kétféle változata lesz, amelyek csak a chipkészletükben különböznek. Az egyikbe a MediaTek MT6797 chipset kerül, a másik az Exynos 7420-at kapja. Ez utóbbi eszköz tűnt fel a Geekbench adatbázisban, és az egymagos tesztben 1550 pontot, a többmagosban pedig 5593 pontot ért el.
Ezek az eredmények azért figyelemre méltók, mert a Galaxy Note5 hasonló eredményei 1490, illetve 4950 pont.
A Meizu Pro 5-nek, a korábbi értesülések szerint, 5,5”-es, 1080p-s kijelzője lesz, 3 vagy 4 GB RTAM-ot kap és a belső tárhely 32/64 GB. 21 MP-es lesz a hátoldali, és 5 MP-es a frontoldali kamerája. Android 5.1 Lollipopot futtat majd a Meizu Flyme 5.0 felületével.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.