szerző:
hvg.hu

Szinte hihetetlen, hány millió, sőt milliárd sornyi kód áll a Google-szolgáltatások mögött, és hány bájtnyi hely kell a tárolásukhoz. Minderre most fény derült.

Érdekes adatokat osztott meg a @Scale mérnöki konferencián a nyilvánossággal Rachel Potvin, a Google műszaki igazgatója – olvasható a Wireden.

Ezek szerint a Google-szolgáltatások mögött (a Gmailtől kezdve a kereséseken át egészen a Google Mapsig) 2 milliárd sornyi kód, illetve 1 milliárd fájl áll, és a tárolásukhoz 86 TB hely kell (2015 januári adatok). A vállalaton belül egyébként úgy kezeli a Google ezt az óriási kódot, mint egy hatalmas operációs rendszert.

©

Ezt a gigantikus kódalapot a Google mérnökeinek 95 százaléka, mintegy 25 ezer ember éri el. Körülbelül 45 ezer apróbb változtatást tesznek nap mint nap, és összességében 15 millió sornyi kódot módosítanak minden héten.

Potvin egyébként a Linux kernellel állította szembe ezeket az adatokat, ez ugyanis 15 millió sor kódot, illetve 40 ezer fájlt tartalmaz. Csak összehasonlításképpen: a Windows XP mögött 45 millió sor kód áll.

A további részletek iránt érdeklődő angolul tudóknak íme Potvin előadása:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hiányolta a választási bizottság a zárt láncolatot a pécsi balhé felvételei között

Hiányolta a választási bizottság a zárt láncolatot a pécsi balhé felvételei között

Imádni fogja, amikor megkapja a következő Windows-frissítést

Imádni fogja, amikor megkapja a következő Windows-frissítést

A négy évvel korábbinál magasabb a lengyel választási részvétel

A négy évvel korábbinál magasabb a lengyel választási részvétel

Németország nem zárja ki a Huaweit az 5G-s fejlesztésekből

Németország nem zárja ki a Huaweit az 5G-s fejlesztésekből

"Legyőzhettük volna Borkait, ha a jobbikosok nem válnak árulóvá"

"Legyőzhettük volna Borkait, ha a jobbikosok nem válnak árulóvá"

Patkányok randalíroznak a tokiói utcákon (videó)

Patkányok randalíroznak a tokiói utcákon (videó)