6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A május óta ingyen nyomogatható előzetes verzió után kedden végleges formájában is megjelent a Microsoft irodai szoftvercsomagjának 2016-os kiadása.
A 2016-os verziószámot kapott programcsomag az lesz az első olyan Office, amit kifejezetten a Windows 10-re írtak a fejlesztők. A megjelenésben és funkcionalitásban is új Word, Excel, PowerPoint, OneNote és Outlook programokat tartalmazó csomag egyik legfontosabb funkcionális újdonságát a bővítmények jelentik: a szoftverekhez – ahogy ezt a böngészők esetében már megszoktuk – harmadik fél fejlesztett, funkcióbővítő bővítményeket lehet majd telepíteni. (Ha a fejlesztők ráharapnak-e a lehetőségre, és érkeznek-e majd érdekes, hasznos kiterjesztések.)
Szintén fontos újítás, hogy a Wordben egyszerre többen is dolgozhatnak egy-egy dokumentumon – a Microsoft ezzel felzárkózott a hasonlót évek óta kínáló Google mögé. (Ugyanakkor az is igaz, hogy a Google dokumentumszerkesztő webalkalmazásainál ugyanakkor jóval több funkcióval rendelkeznek a Microsoft-féle programok.) Az Excelben újfajta grafikonok is elérhetők.
A programok okosabb keresővel vannak felszerelve, és az sem utolsó, hogy az eddigieknél komolyabban felkészítették őket a többplatformos (PC, Mac, böngésző, mobil, tablet) használatra.
A Microsoft oldaláról letölthető Office egyszemélyes verziója havi 2099 forintba vagy évi 20 999 forintba kerül. Az 5-5 gépen és 5-5 telefonon használható családi verzió éves ára 30 ezer forint. Minden esetben minden felhasználónak jár 1 TB-nyi OneDrive-tárhely. A vállalati verzióért munkatársanként 4-12 eurót kell fizetni havonta.
Az Office 2016 otthoni, egy számítógépre telepíthető változatban dobozos formában, egyösszegben is megvásárolható, ebben az esetben 45 ezer forintot kérnek érte.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.