„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egy amerikai fejlesztésnek köszönhetően hamarosan újabb funkcióval bővülhetnek az egyre több mindent látó rendőrségi kamerák.
Az amerikai Carnegie Mellon Egyetem kutatói évek óta kísérleteznek egy olyan íriszfelismerő rendszerrel, amely már 40 méter távolságból is képes megállapítani a bemért személy azonosságát. Az eszköz egy nagyfelbontású kamerával infravörös hullámhosszban fotózza le a szivárványhártyát, majd annak vizsgálata után az eredményt összeveti a rendelkezésre álló adatbázissal, így azonnal kiderül, kit lát a kamera.
A szakemberek szerint az íriszfelismerés rendkívül hasznos technológia lehet a rendőrség számára, a szivárványhártya ugyanis olyan, mint az ujjlenyomat: minden embernek másmilyen, de életünk végéig ugyanolyan marad. Az eszköz ráadásul a tükörből lefotózott szem felismerésére is képes, így ha valaki a rendőrök látókörébe kerül, már abból megállapíthatják a személyazonosságát, hogy az illető belenéz a visszapillantóba.
A rendszer teszteléséről videó is készült, az eredmények igen biztatóak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.