50 év után valaki végre megoldotta a mikrosütők legidegesítőbb problémáját

A jelenlegi mikrohullámú sütőkkel az egyik legnagyobb probléma, hogy nem egyenletesen melegítik fel az ételt. Egy új készülék segítségével hamarosan búcsút inthetünk sütőnk hibás teljesítésének.

  • hvg.hu hvg.hu
50 év után valaki végre megoldotta a mikrosütők legidegesítőbb problémáját

Az amerikai Freescale Semiconductor nevű cég technológiáját használó, egyelőre koncepciógépként létező készülék olyan módon képes szórni és célozni a rádióhullámokat, hogy nem csak a sütés/melegítés intenzitása változtatható rajta, hanem azt is megoldja, hogy a tányéron lévő dolgokat különböző erővel melegítse. A cég szerint úgy mikrózhatunk egyszerre többfajta ételt, például a húst és a hozzá tartozó köretet, hogy a végén nem fordul majd elő az, ami jelenleg mindig: a hús langyos, miközben a köret már forró.

Freescale Semiconductor

A Mashable korábbi cikke szerint a Freescale azt is ígéri, hogy a technológia a jelenleg használtnál jobban kíméli majd az ételt, így azt másnap is kellemesebb élmény lesz megenni.

A készülőben lévő mikrosütő a tervek szerint az internethez is képes lesz kapcsolódni, így felvihetjük és tárolhatjuk a különböző recepteket, az eszköz pedig szép lassan megtanul alkalmazkodni az ízlésünkhöz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.