Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Curiosity nevű marsjáró által készített fényképeken látható marsi kavicsok származási helyét állapították meg magyar kutatók, akiknek amerikai kollégáikkal közös tanulmánya a Nature Communications című tudományos folyóirat friss számában jelent meg.
A Domokos Gábor, Szabó Tímea, John P. Grotzinger és Douglas Jerolmack jegyezte tanulmány szerint igazolták, hogy a NASA-rover felvételein lévő jól lekerekedett kavicsok mintegy 30 kilométert tettek meg az idők folyamán, és legvalószínűbb származási helyük a Gale-kráter pereme.
Az alkalmazott módszer áttörés lehet az üledékek morfológiájának feltárásában - írta közleményében a Budapesti Műszaki Egyetem (BME).
Több évi terep-, valamint a BME Morfológiai Laborban végzett munka után a magyar szakemberek kapcsolatba kerültek az amerikai űrkutatási hivatal Curiosity-projektjével.
A NASA-program korábbi vezetője, John P. Grotzinger és kollégái segítettek a hatalmas adathalmazból megkeresni és értelmezni azokat az üledékes kavicsokat ábrázoló fényképeket, amelyek formájuk és származásuk miatt legjobban foglalkoztatták a planetológusokat.
A fényképből kinyert adatokat feldolgozva, összevetve őket földi terepi mérésekkel és laboratóriumi adatokkal, valamint a törmelékek geometriájára vonatkozó ismereteikkel és figyelembe véve a földitől eltérő marsi gravitációt, a kutatók igen jó becslést tudtak adni a kavicsok származási helyének távolságára, vagyis arra, hogy mennyit mozgatta őket a víz a bolygó felszínén.
"Arra mutattunk rá, hogy a víz által szállított kavicsok szállítási távolsága megbecsülhető csupán a kavicsok alakja alapján" - idézte a magyar kutatókat a közlemény. Az új, matematikai módszeren alapuló számítás igazolja a planetológiai szakértők korábbi találgatásait a kavicsok származási helyéről.
A módszer lényege, hogy pusztán a formáról kapott - néha igen hiányos - információ alapján is lehet következtetni annak eredetére, múltjára. Ugyanezt a módszert földi viszonyok között, de akár más bolygók felszínét tanulmányozva is lehet alkalmazni a szakemberek szerint.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.