„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Csak egy atomtengeralattjáró rakétáját tesztelték, de az esetről készült videó alapján érthető, hogy miért nézték sokan UFO-nak a jelenséget.
Az amerikai légierő rendszerint bejelenti, hogy az Egyesült Államok felett rakétával kísérleteznek, de a múlt vasárnap lezajlott tesztről nem kommunikáltak előzetesen. Pedig számítani lehetett rá, hogy sokan fognak értetlenül nézni az égre, a szokatlan fényjelenség Kalifornián kívül még Nevada államból, de még Arizonából is látszott.
Bár gyors egymásutánban többezernyi fotó és videófelvétel kezdett el keringeni a neten, és természetesen sokan bizonygatták is, hogy földönkívüliek járműve látható a felvételen, az amerikai légierő utólag bejelentette, hogy csak egy Ohio osztályú atomrengeralattjáró Trident II D5 rakétáját tesztelték, robbanófej nélkül. Hogy miért hitték mégis sokan UFO-nak, azt jól illusztrálja az alábbi videó.
Ha már rakéta és atom: nemrég sosem látott videofelvételek kerültek elő az 1955-ös amerikai atomkísérletekről, itt megnézheti őket.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.