szerző:
MTI

Ezúttal a Facebookon is meghirdette a pályázati lehetőséget a NASA, és az eredmény nem is maradt el. Az 1978-as 8 ezerhez képest több mint kétszer annyian szeretnének űrhajósok lenni.

Rekordszámú, több mint 18 ezer pályázó jelentkezett az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) legújabb űrhajósképzésre. Ez több mint kétszerese az 1978-as képzésre jelentkezők mintegy 8 ezres számánál - közölte pénteken a NASA, mely ez alkalommal közösségi portálokon is hirdette a lehetőséget.

Előrejelzéseik szerint egy évig is eltart, míg a pályázók listáját megrostálják. A jelentkezőknek amerikai állampolgároknak kell lenniük, természettudományos, matematikai vagy mérnöki végzettséggel kell rendelkezniük.

©

A 2013-ban kialakított, nyolc űrhajósból álló csapathoz hasonlóan az idei jelentkezők közül kiválasztottakat is arra képzik, hogy a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utazzanak vagy a NASA Orion űrhajójának a távoli űr felfedezésére induló misszióján vegyenek részt.

A kéthónapos jelentkezési időszak csütörtökön zárult. Az első űrhajós csapat a Mercury 7-program héttagú legénysége volt, őket 1959-ben választották ki.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A küszködő lakáshitelesek lerohanták a mentőprogramot kapuzáráskor

A küszködő lakáshitelesek lerohanták a mentőprogramot kapuzáráskor

Orbán: Minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni

Orbán: Minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni

Ebben élen járunk az unióban: hullanak a magyarok fogai

Ebben élen járunk az unióban: hullanak a magyarok fogai

Most épp egy alig pár napos McLarenben tűnt fel Josh Cartu budapesti milliárdos – videó

Most épp egy alig pár napos McLarenben tűnt fel Josh Cartu budapesti milliárdos – videó

Olyan "halszörny" ért partot Dél-Ausztráliában, amire nehezen találunk szavakat

Olyan "halszörny" ért partot Dél-Ausztráliában, amire nehezen találunk szavakat

A véreskezű sztárszakács

A véreskezű sztárszakács