„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ez valóban nem mindennapi netes esemény lesz: a YouTube-on lehet majd követni Kim Dotcom kiadatási perét.
A tét óriási: sok-sok évre rács mögé kerülhet az internetes fenegyerek, az egykori Megaupload-alapító Kim Dotcom (becsületes nevén Kim Schmitz), ha kiadják őt az egyesült Államoknak. Annak az országnak, ahol – Dotcom korábbi szavaival élve – sohasem dolgozott, nem alapított céget, és ahova sohasem utazott.
Ezzel együtt folyik ellene a kiadatási per, amely immár a fellebezési szakaszába érkezett (a vád: szerői jogok megsértése, zsarolás és pénzmosás). Kim Dotcom örömmel tudatta a Twitteren, hogy sikerült elérnie, hogy a YouTube-on – elvileg – élőben lehessen követni a tárgyalást. Azért az az új-zélandi bíró (Murray Gilbert), aki elutasította a kérelmeket a streamelés megtiltására, néhány megkötést tett: így az élő videó valójában 20 percet fog késni a valós eseményekhez képest, a kommenteket is le fogják tiltani, és a közvetítés a hathetes tárgyalás végeztével el lesz tüntetve a netről (vajon tudja ez a bíró, hogyan működik az online közösség?).
A kommentek hiánya miatt csalódottaknak azért jó hír, hogy Dotcomnak annyi követője van a Twitteren, hogy ha a YouTube-on nem is, itt majd lesz bőségesen hozzászólás.
Dotcom számára ez a lehetőség azért is különösen becses, mert az Egyesült Államokat képviselő ügyészek bőszen ellenezték a streamelést. Dotcom ügyvédje viszont azzal érvelt, hogy ebben az esetben, éppen a fair eljárás miatt szükség van a globális hallgatóságra, ráadásul az internetet nem valamelyik nemzet működteti. Dotcom azt is kijelentettem hogy ha most pert veszít, további jogi lépéseket tesz annak érdekében, hogy ne kelljen bíróság elé állnia az Egyesült Államokban.
A streameléshez tartozó URL-t Dotcom a Twitter-oldalán fogja közölni.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.