A filmletöltés elleni harc hevében véletlenül saját magát is letiltatta az egyik filmstúdió

A szerzői jog megsértésére hivatkozva több saját oldalának letiltását követelte a Google-től a Warner Bros.

  • hvg.hu
A filmletöltés elleni harc hevében véletlenül saját magát is letiltatta az egyik filmstúdió

A filmstúdiók rendszeresen nyújtanak be a Google-höz olyan kívánságlistát, melyben a szerzői jogokat sértő tartalom eltávolítását kérik a kereső adatbázisából. Így tesz a Warner Bros. is, csak idén 4 milliónál is több URL eltávolítását kérték már. Az egyik kérelemből kiderül, hogy az illegális tartalmak feltérképezését végző algoritmus nem mindig működik jól – illetve az is, hogy a Warner annyira sem veszik komolyan saját magukat, hogy átvizsgálják a listát, mielőtt elküldik a Google-nek.

Így fordulhatott elő, hogy a Warner saját, hivatalos oldalainak eltávolítását is indítványozta, a TorrentFreak szerint többek között a Mátrix és A sötét lovag című Batman-film esetében is.

A batmanes kérelmekből kiderül: még az Amazon vonatkozó termékoldalára mutató hivatkozások eltávolítását is kérték – azét az oldalát, ahonan hivatalosan megvásárolható a film.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.