szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar KÜRT szakemberei szerint a törött chipről történő adatmentés olyan különleges technológiai megoldásnak számít, mint az orvostudományban az első szívátültetés volt.

Bár előfordul, hogy már képtelenség adatot menteni egy fizikailag erősen sérült eszközökről – vagy az adatok felülírását követően –, de természetes, hogy az adatmentéssel foglalkozó cégek folyamatosan dolgoznak olyan technológiai fejlesztéseken, amelyek segítségével egy korábban reménytelennek tűnő helyzet is megoldható.

A magyar KÜRT most arról számolt be, hogy egy hordozható merevlemezen olyat sikerült végrehajtaniuk, amit másnak még soha. Az eszköz vizsgálata – a diagnózis felállítása – során kiderült, hogy sérült a fejszerelvény, összekarcolódott a lemez és a firmware chip bal sarka eltört. Ezt látva a vizsgálatot végző adatmentő mérnökök úgy döntöttek, hogy olyan technológiai módszerrel próbálkoznak, amit eddig a világon mások nem alkalmaztak.

KÜRT

A KÜRT a német leányvállalatával, a Műegyetemen működő EFI-labs csapatával, valamint az MTA EK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Mikrotechnológiai Osztályával összefogva, a munkához röntgen- és ultrahang mikroszkópos, valamint lézeres technológiát alkalmazva oldotta meg az esetet. A mikroszkóp alatt ugyan jól látszott a törött firmware chip, de szerették volna látni azt is, hogy a belseje milyen módon sérült.

KÜRT

Mivel a bontása nem oldható meg további roncsolás nélkül, így „megröntgenezték”. A feltételezés beigazolódott: a felvételeken jól láthatók a chip belsejében megsérült belső összeköttetések. Lézer segítségével eltávolították a chip belsejéből a szilícium lapkát, majd egy speciális laboratóriumi házba átültették a sérült mikrochipet. Ezt követően a belső összeköttetéseket ultrahangos technológia segítségével állították helyre. Ezek az összekötő vezetékek mindössze 25 mikrométer átmérőjűek, ami egy emberi haj átmérőjének a 30 százaléka.

KÜRT

Az módszer sikeresnek bizonyult, a firmwareadatok újra kiolvashatóvá váltak az új elektronikán és a munkát lehetett folytatni a már hatékonyan kifejlesztett adatmentő technológiával. A szakemberek a folyamat végére sikeresen helyreállítottak minden elveszettnek hitt adatot.

A magyar vállalat közlése szerint ilyen típusú adatmentési „szívtranszplantáció” eddig még egyetlen adatmenő cégnek sem sikerült, ez azért is nagy jelentőségű áttörés, mert az ilyen chipek a hétköznapi használati eszközeink részei, megtalálhatók pl. hordozható USB házas merevlemezekben, SSD-kben, mobiltelefonokban, digitális fényképezőgépek átmeneti tárolóiban és azok vezérlésében, gépjárművek vezérlőrendszerének memóriáiban, repülőgépek adatrögzítő feketedobozaiban is. Ennek a módszernek a segítségével a törött memóriakártyák (pl. micro SD kártya), és az SSD-k is menthetővé válhatnak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!