Júniustól még csak az Egyesült Államokban lehetett elérni, mostantól viszont már 33 országban (beleértve az Európai Unió országait) előrendelhető a Doppler Labs Here One nevű vezeték nélküli fülhallgatója.
Ez első pillantásra semmi különös nincs benne (egyszerűen a fülünkbe kell tenni), azonban gyártója szerint ez az első fülbe tehető komputer. S ha ebben egy kis túlzás azért van, annyit el kell ismerni, egyedülálló az eszköz a maga nemében. És nemcsak azért, mert elvileg egész nap a fülünkben maradhat (és persze zenét hallgathatunk, telefonunkon beszélhetünk vele), sokkal inkább azért, amit akkor tesz, amikor nem streamelünk vagy telefonálunk.
A Here One egy fejlett zajszűrő rendszert tartalmaz, amelynek köszönhetően elvileg úgy hallunk mindent, mintha nem lenne az eszköz a fülünkben, gyakorlatilag viszont sokkal jobban annál. A rendszer ugyanis felismeri a haszontalan, zavaró zajokat, és ezeket kiszűri. Így például egy zajos repülőtéren tisztán fogjuk hallani, amit a hangosbemondó közöl az utasokkal, hogy csak egyetlen példát említsünk.
Persze mindenki másképpen hall, és a Here One-nal ez is figyelembe vehető, ugyanis testre szabhatók a képességei a kapcsolódó (androidos és iOS-es) okostelefonos appal: egy úgynevezett Listening Profile hozható létre. A fülhallgató viselése biztonságos, éppen azért, mert nem szigetel el a környező világ olykor nagyon fontos információkat hordozó zajaitól.
A kétféle színben (feketében és fehérben) kapható eszköz a dobozában tölthető. Amúgy nem olcsó mulatság: 300 euróba, azaz körülbelül 93 ezer forintba kerül. Novembertől szállítják.