Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Azt mindenki tudja, hogy a robotpilóta hasznos, de azt ritkán láthatjuk, hogy vészhelyzetben mennyire jó, hogy van.
A ritkaság számba menő videót egy F-16-os oktatógép fedélzeti kamerája rögzítette, amit egy tanuló pilóta vezetett. A repülés egészen addig rendben zajlott, amíg egy átfordulásnál a 8G-s erőhatás miatt elveszítette az eszméletét a pilóta, és a gép zuhanni kezdett. Miközben a hajtómű továbbra is működött, a gép drasztikus gyorsasággal veszített a magasságából, néhány másodperc alatt két kilométert.
Az Aviation Week beszámolója szerint a repülőt egy másik F-16-ossal egy oktató is kísérte, aki rádión keresztül többször is szólt a tanulónak, hogy húzza fel a gépet. Az egyre kétségbeesettebb kérés hallatszik a felvételen is. Mivel azonban a pilóta eszméletlen volt, egy darabig úgy tűnt, elkerülhetetlen lesz a becsapódás. Ekkor, alig 1300 méterrel a föld felett bekapcsolt a gép becsapódás-elkerülő rendszere (Automatic Ground Collision Avoidance System, Auto-GCAS), így a robotpilóta újra egyenesbe tudta hozni a repülőt.
Mindez remekül mutatja, bizonyos esetekben milyen életmentő lehet egy ilyen funkció a járművekben. Nemrég egy Tesla-sofőr életét mentette meg az önvezető módba kapcsolt autó, igaz, történt már halálos kimenetelű baleset is a technológia miatt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.