Megcsinálták a gépet, ami átlát a könyven: úgy olvassa el, hogy ki sem kell nyitnia
A gyerekeknek gyakran mondogatott frázis, hogy ha nem tudnak megtanulni valamit, tegyék a párna alá a könyvet, reggelre majd a fejükbe száll a tudás. Nos, ha erre még nem is képes a technológia, egy fokkal már közelebb léptünk a megoldáshoz: itt a kamera, ami képes csukott könyvből olvasni.
hvg.hu
A Massachusettsi Műszaki Egyetem szakemberei egy olyan képalkotó berendezést készítettek, ami egy könyv kinyitása nélkül is képes elolvasni az első 9 oldalt. A rendszer ehhez az elektromágneses spektrumnak az infravörös és a mikrohullámú sugárzás közé eső tartományát, a terahertzes sugárzást használja. Ez a röntgensugarakhoz hasonlóan áthatol az elé tett tárgy felszínén, a sugarak pedig annak függvényében verődnek vissza, hogy milyen kémiai anyagba ütköznek. Ennek a segítségével képesek elkülöníteni egymástól a papírt és a (tintával) írott szöveget.
MIT Media Lab
A problémát jelenleg a zajszűrés okozza, a sugárzás ugyanis más irányokba is kiterjed. Ennek köszönhető az is, hogy jelenleg csupán 9 oldalt tud elolvasni a kamera. A rendszer ugyanakkor rendkívül hasznos lehet a jövőben, például azoknak a könyvtáraknak is, ahol több százezer dokumentumot kell digitalizálni. A New York-i Metropolitan Múzeumtól pedig már megkeresés is érkezett az MIT felé, mert szeretnének néhány olyan régi könyvbe “belelapozni”, amit sosem nyitottak még ki.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.