Egy programozó szeptember 19-én egy olyan ideiglenes technikai hibára lett figyelmes, amellyel egy pillanat alatt ki lehetett szűrni Észak-Kora minden nyilvános weboldalát. Kurta lista lett: mindössze 28 olyan észak-korai weboldalt talált és töltött fel a GitHubra, amelyek a világon bárhonnan elérhetők és az országot jelző ".kp" végződésűek.
Mutatunk néhány képernyőképet az oldalakról, és lehet, hogy jobban jár, ha ennyivel megelégszik. Egyrészt ki tudja, hogy mi történik a gépével, ha egy észak-koreai oldalt látogat meg. Másrészt pedig mi próbálkoztunk ezzel, és egyes oldalak nem is akartak betöltődni, más oldalaknak pedig sikerült ugyan, de nagyon lassan, több percet várakozva. De aki az alábbi képernyőképek láttán "kedvet kap", az a cikk végén lévő lista alapján próbálkozhat a virtuális diktatúra felfedezésével.

A tengerészeti ügyek oldala
Mashable
Az oldalak alapján sem lehet mondani, hogy Észak-Koreában haladnának a korral, de más példák is bizonyítják. Nemrég vezették be például a helyi Facebookot, amit egy kisgyerek is fel tudna törni, és nem is gondolnánk, hogy az ország népe rengeteget netezne, tekintve, hogy a helyi operációs rendszer minden lépésüket figyeli.

Ilyen az állami biztosító honlapja
Mashable

Az észak-koreai filmfesztivál szájtja. Hát, nem egy Oscar-díj pont kom.
Gizmodo

Ez lenne a helyi MTI
Gizmodo

Mindmegette koreai módra
Gizmodo

Az egyetem honlapja egészen hasonló szinten van, mint a magyar egyetemek oldalai
Gizmodo
Íme a kiszivárgott lista az észak-koreai weboldalakról. Még egyszer: saját felelősségre kattintgasson.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.