Itt az első zenei album, amit 1 milliárdnál is többször hallgattak meg az Apple Musicban
Egy kanadai rapper, Drake érte el elsőként azt az álomhatárt az Apple Musicon, amelyre Tim Cook is büszke lehet. Nem ez az első jele annak, hogy az Apple streaming zeneszolgáltatása sikeres.
hvg.hu
Drake idén másodszor ér el hihetetlen eredményt az Apple-nél: a kanadai rapper Views című albuma az első 24 órában több mint 600 ezer vásárlót hozott az iTuneson, most pedig az Apple Musicon ért el történelmi rekordot, hiszen az első album lett, amit több mint 1 milliárd alkalommal hallgatták meg a zeneszolgáltatáson.
A sikernek emléket állító képet pedig maga Tim Cook, az Apple vezérigazgatója dedikálta, és még annyit írt rá: köszönöm!
Drake pedig újabb online siker küszöbén áll: az albumra kerülő Hotline Bling klipje hamarosan átlépheti az 1 milliárd megtekintést a YouTube-on, most közel áll a 950 millióhoz.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.