Wifije van otthon? Ezzel az olcsó kütyüvel elintézheti, hogy kb. sose szakadjon meg
Mennyivel kényelmesebb lenne az élet, ha a wifi leállása vagy a netkapcsolat lassulása esetén semmit sem kellene tennünk, és minden azonnal, magától javulna meg. Van már erre megoldás.
Papós Tamás
Amennyire jellemző, hogy időnként elakad a wifi-hálózaton az internetkapcsolat, annyira gyakori, hogy a router újraindítása megoldja a dolgot. Az viszont már gondot jelenthet, ha a router nem kényelmesen elérhető helyen van, vagy ha például az újraindításához fel kell ébreszteni az érintett szobában alvó családtagot.
A problémára már régóta létezett kényelmes megoldás (pl. ResetPlug), de most már az eddigi eszközök árának töredékéért is kapni ilyesmi kütyüt. A WiReboot nevű szerkezetet a router áramellátására kell rákötni, a pendrive jellegű kis készülék beékelődik a netelosztónk és annak áramforrása közé.
Mike Wen
A pofonegyszerű “beszerelés” után a kütyü figyeli a wifi működését, és ha a netkapcsolat leáll, vagy valamilyen okból az átlagosnál jóval lassabbá válik, akkor automatikusan megszakítja egy pillanatra az áramellását – ezzel újraindítja a routert. Így technikailag, persze, megszakad a netkapcsolat, de mire elkezdenénk panaszkodni rá, már jó eséllyel helyre is áll az internet.
Az 50 dollár helyett egy ideig 25 dollárra árazott WiRebootot mindössze 3 plusz dollárért szállítják itthonra házhoz, így a kütyü 8 ezer forintba sem kerül.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.