Úgy tűnik, a Facebook nem nyugszik addig, amíg magához nem édesgeti a Snapchat összes felhasználóját, rövid időn belül ugyanis már a negyedik olyan funkciót fejlesztették le, amit az üzenetküldő alkalmazás fejlesztői találtak ki. Először az Instagramnál jelent meg egy erős koppintás, majd legutóbb a Messengerben találkozhattunk ezzel a szörnyűséggel. A Facebook ezúttal a fő alkalmazásában tesztel egy olyan funkciót, amit szintén a Snapchattől – mondjuk úgy – kölcsönzött.
A Mashable beszámolója szerint Zuckerbergék egy új kamera funkciót integrálnak az appba, ami lehetővé teszi, hogy a vele készült filteres-effektes képeket csak az általunk kiválasztott ismerősökkel osszuk meg. A funkciónak, melyet az ír felhasználóknál már tesztelnek, hivatalos neve még nincs. Azoknál, akik már elérik, a fő alkalmazásban a Messenger ikon helyén egy kamera jelenik meg. Erre kell rányomni (vagy oldalra húzni a hírfolyamot), és máris indulhat a fotózás.
Ahogy a Snapchatben, ez esetben is filterekkel és effektekkel láthatjuk el a fotókat, sőt, azt a különleges művészi ábrázolást is választhatjuk, amit nemrég Mark Zuckerberg a magyar kutyáján mutatott be. A képet ezután posztoljuk az üzenőfalon, vagy a Direct névre keresztelt funkció segítségével privát tartalomként, csak néhány barátnak mutatjuk meg. Utóbbi esetében beszélgethetünk is a csoporttal, ám ha kilépünk a beszélgetésből, a kép is eltűnik.
Az új funkciót már javában teszteli a Facebook, azt egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz mindenki számára elérhető.
Ha máskor is tudni szeretne a Facebook új funkcióiról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.