A kanadai gyártó nagykabinos, szupernagy hatótávolságó repülője egy tankolás után 13 ezer 700 kilométeres út megtételére képes – írja az IHO. A Bombardier közlése szerint az New York és Európa közti távolság olyannyira nem akadály a gépnek, hogy a New York–Dubaj-távolságot is végigrepüli az út megszakítása nélkül, ami alighanem jól cseng majd a megcélzott üzleti vásárlóknak.
A szakoldal azt írja, az új hajtóművel (GE Aviation Passport 20) és a szárny kialakításával sikerült a felszállási úthossz maximumát 1800, a leszállásét 900 méter alá szorítani, ami azt jelenti, hogy a gép le fog tudni szállni az üzleti szférában kiemelten fontos London Cityn, azaz London legveszélyesebb repülőterén. (Melyről itt mutattunk egy landolást.)
A Bombardier Global 7000 repülő 2018 második felében kerülhet kereskedelmi forgalomba. De az első repülése már megvolt, íme az erről készült videó.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.