Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Microsoft kétkörös azonosítási módszere ellenére az utóbbi időben egyre több Skype-fiókhoz jutottak hozzá illetéktelenek. Van azonban egy módszer, amivel biztonságosabbá tehető a profil.
Az utóbbi hetekben egyre több Skype-felhasználó kapott furcsa üzeneteket a partnerlistájukon szereplő ismerősöktől – számolt be róla a The Verge. A probléma nem új keletű, az első hasonló problémáról még augusztusban számoltak be egy Skype-fórumon, azóta pedig több száz felhasználó fiókjához fértek hozzá illetéktelenek – annak ellenére, hogy a Microsoft kétkörös azonosítást alkalmaz.
A Microsoft szóvivője szerint azonban nem egy globális támadásról van szó, sokkal inkább arról, hogy a hackerek hozzájutottak néhány korábban ellopott felhasználói névhez és jelszóhoz, és ezeket "próbálgatják" most végig. A szakember szerint érdemes lehet frissíteni a Skype-ot, emellett pedig összekapcsolni a Skype- és a Microsoft-fiókot, hogy a kétkörös azonosítással még nagyobb biztonságban legyen a profil.
Ez utóbbi lehetőség már hónapok óta elérhető a felhasználók számára. A The Verge szerint ugyanakkor a támadások alapján úgy tűnik, a Microsoft továbbra is külön kezeli a Skype-jelszavakat, így azt felhasználva megkerülhető a kétkörös azonosítás és továbbra is hozzá lehet férni a fiókhoz. A Skype-pal egyébként nem először fordulnak elő ilyen problémák, 2012-ben például egy hatalmas baki tette lehetővé, hogy két perc alatt bárki fiókjához hozzáférjenek az illetéktelenek.
Aki már korábban összekapcsolta a Microsoft- és a Skype-fiókját, érdemes lehet az alábbiak szerint frissítenie a Skype-hoz tartozó belépési adatokat (aki pedig még nem egyesítette a két fiókot, az az alábbi linkre kattintva megteheti ezt):
Ezek után az alábbi linken már beállíthatja, hogy milyen aliassal lehessen belépni a fiókba. Valamint azt is, hogy továbbra is be lehessen-e lépni a Skype-névvel a fiókba, vagy csak az emailcímmel lehessen ezt megtenni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.